Az alkoholista életjátszma

Hibák melyeket elkövetünk

Hogyan lehet ebből kiszállni?

Eric Berne, svájci pszichiáter írt először nagyon kifejezően az úgynevezett alkoholista játszmáról könyvében, melynek címe: Emberi játszmák (Games people play). Elmélete szerint mindannyian játszunk bizonyos játszmákat a társas érintkezéseink folyamán; ezek között vannak jók, de sokszor nagyon rosszak is. Számos játszmát a lelkileg zavart emberek játszanak a legintenzívebben. Berne szerint az alkoholista játszma teljes pompájában öt személyes, bár a szerepek annyira összesűrűsödhetnek, hogy kétszemélyes játszmaként kezdődhet és fejeződhet be.

Ebben a játszmában természetesen az "Alkoholista" a főszereplő.

Az "Üldöző" a fő mellékszereplő, amelyet típusosan az ellenkező nem képviselője, rendszerint a házastárs játszik.

A "Megmentő" szerepet az vállalja fel, aki újból és újból bizalmat szavaz a betegnek, segít és azt reméli, hogy ettől abbahagyja az ivást. Sokan válhatnak "megmentővé". Az orvos, a pap, egy jószándékú ismerős, vagy akár a házastárs is. Ez az a szerep illetve csapda, amibe jószándékból és valódi segíteni akarásból ugyan, de számos keresztény ember is beleesik.

A "Balek" az a szereplő, aki hagyja magát átverni és segíti az alkoholistát. Elhiszi minden hazugságát, fogadkozását és pénzt ad neki. Nem az italra adja, közben pedig tudja, hogy mégis arra fog elmenni a pénz. Ennek ellenére újból és újból bizalmat szavaz neki. Leggyakrabban az alkoholbeteg anyja játssza ezt a szerepet. Pénzt ad, és együttérez az alkoholistával a felesége miatt, aki nem érti meg. Az alkoholista pénzigényét valamilyen tervvel magyarázza, és mindketten úgy tesznek, mintha hinnének benne.

Az "Összekötő" az alkoholista számára a legjelentősebb személy a játszmában. Ő az utánpótlás közvetlen forrása (kocsmáros, italbolti eladó, csapos stb.).

Elgondolkodtató, hogy egy személy, akár mind a négy szerepet is játszhatja egyszerre:

"A feleség az "Alkoholista" kezdeti szakaszán játszhatja mindhárom mellékszerepet: éjfélkor, amikor levetkőzteti a férjét, kávét készít neki, és eltűri, hogy megverje, ő a Balek; reggel, amikor korholja gyalázatos életmódjáért, ő az Üldöző; este pedig a Megmentő, aki igyekszik rávenni, hogy változzék meg."

Rosszabb estben még összekötő is lehet, amikor úgy akarja kontrollálni az alkoholfogyasztást, hogy ő viszi haza az általa szükségesnek, vagy megengedhetőnek vélt alkoholmennyiséget.

Amíg a szereplők játsszák a szerepeket, addig az alkoholista nyugodtan ihat. A játszma csak akkor szűnik meg, ha az alkoholista egyedül marad, ez pedig csak akkor történik meg, ha a többi szereplő eltűnik a játékból, vagyis kilép a szerepéből. Ez azért nehéz sokszor, mert a társfüggő családtag is megszokott bizonyos szerepeket, amikhez egy idő után már ragaszkodik. Íme egy példa:

"Egyszer csak belépünk a játékba, anélkül, hogy észrevennénk. Aztán egyre következetesebben játszunk, és csodálkozunk, hogy ahelyett, hogy javulna, egyre romlik a helyzet. Ugyanakkor a legtöbb hozzátartozónak, anélkül, hogy tudatában lenne, vagy beismerné, szüksége van erre a játékra. Önmagán is megfigyelheti ezt: érzi, hogy ura a helyzetnek, hogy összefogja a családot egy alkoholista férj ellenére is, és ez hízeleg a hiúságának. Valójában zavarná, ha a beteg meggyógyulna."

Nem könnyű kilépni a játékból, de szükség van rá, mert különben egyre közelebbi lesz az elkerülhetetlen tragédia. A következőkben a helytelen és a helyes hozzáállásokat tekinteném át részletesen, mindehhez pedig segítségül hívnám azokat a bibliai kijelentéseket, melyek az emberek egymás közti viszonyáról szólnak.

Alkoholbeteg a családban

Helytelen hozzáállások

Rosszul cseng ez a fejezetcím, de azt próbálja meg kifejezni, hogy sokszor rosszul állunk hozzá a szenvedélybeteghez. A hibás, és ezért a rossz állapotot sokszor csupán konzerváló magatartás általában nagyrészt abból fakad, hogy az alkoholizmust nem tekintjük betegségnek. Ha betegségként kezeljük, akkor meg kell látnunk, hogy a másik nem tud gyógyulni magától, segítségre van szüksége. Olyan ez, mint egy rákos betegség. Önerőből képtelen gyógyulni a beteg, de mi sem tudjuk meggyógyítani őt, bármennyire is szeretnénk. Orvosi beavatkozásra, valódi segítségre van szükség és ezt mi családtagok nem tudjuk megadni. Ennek felismerése és beismerése az első és legfontosabb dolog. Nem tudjuk leszoktatni társunkat, szülőnket, vagy barátunkat az ivásról, bármit is teszünk. Ami viszont igaz, hogy tudunk segíteni abban, hogy beismerje hozzátartozónk a betegségét és segítséget kérjen. Ehhez elengedhetetlen, hogy mi is önvizsgálatot tartsunk és szembesüljünk a hibáinkkal, betegségünkkel, mert nekünk is gyógyulnunk kell, hogy segíthessünk. (Ehhez pedig nekünk is segítségre van szükségünk.)

Ha nem ismerjük el betegségnek az alkoholizmust, és nem szembesülünk saját hibáinkkal, akkor a következő csapdákba eshetünk:

1. Az "Üldöző" szerep felvétele

Mindig ebbe a szerepbe kényszerülünk, ha a másikkal veszekszünk, ellenőrizzük, számon kérjük rajta hibáit, fenyegetőzünk, bezárjuk az ajtót, eldugjuk, vagy kiöntjük az italát és még lehetne folytatni a sort. Nézzük meg a konkrét eseteket és azt, hogy miért nem segít ez a fajta hozzáállás:

• Veszekedés, megfigyelés, számonkérés

Egy alkoholista hozzátartozójának gondolkodásában előbb-utóbb komoly szerepet kap az alkohol. Valóban nagyon fárasztó egy alkoholbeteg minden lépését figyelni. Nyomozni utána, a leheletét szaglászni. Ezután adja magát a szituáció: "láttalak megint, hogy a kocsmában voltál... már megint ittál... hol voltál ilyen sokáig? ...hiába hazudsz, úgyis tudom, hogy mi az igazság... tönkreteszel engem és a gyerekeket is..."

A probléma ilyenkor az, hogy arról akarjuk meggyőzni, mondjon le az italról, de ezt úgy akarjuk elérni, mintha egy gyermeket nevelnénk. Kifejezően ír erről könyvében Hans Klein, aki egy családtagnak ad tanácsot:

"Nevelni gyermekeket szoktunk. Amíg így viselkedik, úgy kezeli, mint egy gyermeket. És mivel ő is gyermekként viselkedik, nem tudja abbahagyni az ivást, megmakacsolja magát, és csak azért is az ellenkezőjét csinálja. Az alkoholfüggő csak akkor hagy fel az ivással, ha megérti, hogy felelősséget kell vállalnia saját magáért és a tetteiért. Ez viszont azt feltételezi, hogy felnőttnek érezze magát. Erre pedig csak akkor lesz képes, ha ön többé nem kezeli gyermekként."

A másik következmény az, hogy a kioktató magatartás mindig sértő egy ember számára. Az alkoholbetegre is érvényes ugyanez. Ha rajtunk kérnek számon valamit, akkor velünk is gyakran előfordul az, hogy tagadunk, vagy tompítjuk a problémákat. A szenvedélybetegnek egyrészt fáj ez, mert érzi, hogy igazunk van, fáj neki ez a helyzet, másrészt rosszul esik neki a számonkérő, kioktató stílus és visszavág. Közben bűntudata azért is van, mert érzi, hogy környezete nincs vele megelégedve. Szeretne ő szabadulni, de nem tud és ezért elbátortalanodik, végül pedig arra a következtetésre jut, hogy minden értelmetlen, hiszen folyamatosan visszautasítják. Kétségbeesésében megint iszik és bezárul az ördögi kör, melyben a beteg egyre inkább az ital "segítségéhez" kényszerül, a családtag pedig teljesen kimerül és idegileg kikészül. A helyzet odáig is fokozódhat, hogy haza sem mer menni már józanon, mert nem akar szembenézni egy újabb konfliktussal.

A veszekedés azért sem használ, mert ezt egy idő után az alkoholfüggő ürügyként fogja felhasználni az újbóli ivásra. Ahogy már írtam is, egy idő után már a beteget is zavarja alkoholfogyasztásának mennyisége. Szégyelli ezt és titkolni is szeretné, közben pedig haragszik magára, hogy nem tud felhagyni az ivással. Ilyenkor sokkal feszültebb, a veszekedések hamarabb kirobbannak, pláne akkor, ha családtag alkalmat is szolgáltat erre. Ha talál valakit, akivel veszekedhet, hamarosan az lesz a meggyőződése, hogy a másik a hibás az állapotáért. Ha pedig már nem ő a hibás, akkor nyugodtan ihat tovább, nincs már szüksége arra, hogy változtasson. Ő az áldozat és elmerülhet az önsajnálatban. Ezt a magatartást hívják a vétek kivetítésének, mert ezt tulajdonképpen nem más, mint az ital miatti bűntudat kivetítése a másik személyre.

• Az ital kiöntése, az üveg vonalkázása, eldugott alkohol megkeresése és elkobzása

Az eddig leírtak fényében ez a magatartás sem helyes, mert gyerekként kezelik ekkor is a beteget. Az ilyen magatartás egy olyan játékot fog eredményezni, amelyben mindkét fél azt hiszi, hogy feltétlenül győznie kell. Ha kiöntik az italát rendkívül dühös lesz. Ennek elsődleges oka az, amiről szó volt a beteg és az alkohol című fejezetben: semmi sem fontosabb számára az alkoholnál, mert az alkohol "gyógyszer" a számára. Képtelen az alkohol nélkül élni, és a tudat, hogy nem ihat, kétségbe ejti. Aki elveszi tőle az utolsó barátot, az alkoholt, az ellenségévé válik. Ezért lesz ilyenkor erőszakos. Elvonni tőle az italt olyan, mint elvenni egy beteg ember gyógyszereit. Ha az alkoholforrást illetve utánpótlását veszélyeztetjük (ellenőrizzük vonalkázással, megkeressük és eldugjuk az alkoholt), akkor ugyanerre a reakcióra kell számítanunk, és ez semmit sem segít az alkoholbetegnek, a családtagok energiáját azonban teljesen fel fogja emészteni.

• Következmények nélküli kijelentések, fenyegetések

Ez a magatartás a következőképpen jellemezhető: a beteg házastársa elmondja az alkoholbetegnek, hogy a fennálló helyzet nem tartható tovább és lépéseket fog tenni a kimozdulás felé. Erre néhány napig, vagy egy bizonyos időszakra felhagy az ivással, amíg nem tapasztalja azt, hogy megnyugodtak a kedélyek. Ha megszűntek a zavaró körülmények, újból inni kezd. Amíg nem iszik, azt a hamis reményt ápolja magában a hozzátartozó, hogy tud rajta segíteni. Mivel az ivás vágya erős benne, és nincsenek komoly következményei annak, hogy iszik, tovább folytatja a játékot. Ez a magatartás tulajdonképpen átmenet az üldöző és a megmentő szerepek között és sajnos a balek vonásai is felfedezhetőek benne.

• Folyamatosan, egyedül tűrni a nehézségeket, megpróbáltatásokat, halmozni a belső feszültséget, majd hirtelen kilépni egy kapcsolatból

Nagyon sokan nem ismerik fel, hogy változtatniuk kell magatartásukon, és mivel nem teszik meg, az alkoholistával való folyamatos együttélés során egyre kimerültebbnek érzik magukat. A helyzet valóban egyre elviselhetetlenebb, az alkoholizmust így nem lehet legyőzni. A legtöbben ilyenkor annyira feldühödnek amiatt, hogy képtelenek segíteni társukon, vagy megváltoztatni őket, hogy a szakítás, vagy válás mellett döntenek. A beteg ettől annyira kétségbe eshet, hogy megpróbálja halálra inni magát. Nem helyes hagyni, hogy ezek a feszültségek uralják az egész család életét, nem helyes, ha nem ismerik fel, hogy miben kell változni és változtatni és nem helyes, ha mindenben és mindig a másikat teszik meg bűnbakká. Ennek a magatartásnak mindenki kárát fogja látni.

2. A "Megmentő" szerep felvétele

A megmentő szerepkörbe talán ritkábban kényszerülnek bele a családtagok, mint az üldözőébe, de ugyanolyan probléma, mivel sajnos ez sem segíti a gyógyulási folyamat elindulását az alkoholbetegnél. Lényege, hogy a családtag, vagy mások (orvos, lelkész, keresztény ismerős, jóbarát) azt gondolja, képes lehet arra, hogy elsegítse az alkoholbeteget a gyógyuláshoz. Ehhez mindent megtesz és közben nem veszi észre, hogy a beteg sajnos semmit sem változtat magatartásán. Újból és újból bizalmat szavaz és ettől várja a változást. A beteg hagyja, illetve eltűri, hogy a másik megmentse, de nem tesz erőfeszítéseket, csupán látszólag. Kellemes ez az állapot neki, mert mindig talál valakit, akinek kiöntheti a szívét, aki hordozza a problémáit, ő pedig marad, ahol volt. Nem szembesül állapotával, pedig ez lenne a legfontosabb. E nélkül nem lesz betegségtudata, és nem alakulhat ki a gyógyulni vágyás sem. Gyakran probléma, hogy valódi segítség lehetne egy-egy dolog, vagy hozzáállás, de mivel egy személy gyakran más szerepeket is felvesz, nem lehet valódi a segítség, mert nem hiteles. Megnyilvánulási formái a következők:

• Mindig rendelkezésére állni, ha baj van

Az alkoholbeteg gyakran szembesül helyzetekkel, problémákkal, amiket sokkal mélyebben él meg, mint az átlag emberek. Nem az a baj, ha segítünk ilyenkor, hanem az, ha ezt úgy tesszük, hogy nem vesszük észre, valójában nem segítség a számára. Még akkor is lehet probléma ez, ha már letette valaki az italt, de közben másik személytől függ, és ha nem áll rendelkezésre az illető, akkor kétségbe esik. A legfontosabb az, hogy tanulja meg kezelni az alkoholbeteg az élet nehézségeit, azokat a stresszhelyzeteket, amikkel naponként szembesül. Ehhez van szükség orvosi segítségre. Mi nem tudjuk megmenteni, nem tudjuk befolyásolni. Nagy probléma lehet ilyenkor az, hogy észre sem vesszük, és már csapdában vagyunk. Az alkoholbeteg kötélen rángat minket. Az életünket az ő gondolkodása, problémái, alkoholhoz való viszonya határozzák meg. A saját feladatunk, munkánk, kapcsolataink mind-mind kárát látják ennek a felesleges áldozatnak.

• Kifizetni a másik banki, vagy kocsmai adósságait, beszólni helyette a munkahelyére, hogy nem érzi jól magát és nem megy be dolgozni, hazudni, hogy nincs otthon, ha épp akkor keresik telefonon, amikor nincs beszámítható állapotban

Rendszerint a házastárs kényszerül bele ebbe a szerepkörbe. Ezek mind-mind olyan reakciók, amelyek látszólag őt mentik ki a nehezebb élethelyzetekből, a valóságban azonban, csak arra jó ez a magatartás, hogy a beteg nyugodtan igyon tovább. Nincs semmi negatív következménye alkoholizálásának, hisz mindig ott van a megmentő, így nem neki kell szembesülnie a következmények- kel, hanem a megmentő szerepet játszó személynek. Ahhoz, hogy beismerje betegségét, és igényelni tudja a gyógyulást szüksége van arra, hogy szembesüljön a betegsége következményeivel. Ha ez nem történik meg, a folyamat folytatódik és a már említett ördögi kör itt is bezárul. A valóságban sokszor nem is annyira a beteg féltése, mint inkább az motivál bennünket, hogy mi lesz akkor, ha más is megtudja a valóságot. A szégyen, a takargatás, a bagatellizálás mások előtt nem jó reakciók. Fölösleges így tenni, mert szinte biztos, hogy a szomszédok, a családtagok, a munkahelyi kollégák, már régen észrevették a beteg állapotát, és segítenének, ha hagynánk; a másik veszélye pedig az, hogy a betegnek sokkal nehezebb beismernie betegségét, ha a családja ezt szégyelli. Gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy ő ezt megtegye. Ha nincs változás, akkor az alkoholista iszik és szenved, a megmentő segít és szenved, és mind a ketten egyre betegebbek lesznek.

• Babusgatás, a másik kiszolgálása

A beteghez való hozzáállásban nagyon fontos, hogy nem szabad arra építeni, hogy ha a kedvében járás, vagy a babusgatás segíthet neki a változásban. Fontos kitartani a másik mellet a nehézségekben és éreztetni vele a szeretet, de nem lehet elvárni, hogy attól változzon meg, hogy társa mindent megtesz érte, mert erre úgyis képtelen. Ahogy már többször is szó volt erről, betegségről van szó, ami kezelést igényel. Nagyon nehéz elengedni a beteget és e mögött az érzés mögött leggyakrabban a félelem és a szégyen lapul. Félünk, hogy mi történik vele és ahová csak lehet, vele megyünk, kiszolgáljuk, kísérgetjük. Megtörtént eset például, hogy valaki naponként bement az egyik rokona munkahelyére, mert tudta, hogy iszik napközben és félt attól, hogy mi lesz, ha ittasan ül a volán mögé. A beteget nagyon zavarta, mert mindenki látta, hogy érte mennek, tudták is, hogy miért történt mindez, és érthető módon nagyon sértette önérzetét, önbecsülését.

• Szerepek átvállalása

Nem feltétlen megmentő magatartás, hanem az élet hozta helyzet, hogy a családtagok egy idő után kénytelenek átvállalni bizonyos szerepeket a másiktól, mivel az nem végzi el azt, ami természetes lenne. Ilyen például a gyermekneve-lés terhe, mely nagyon megterhelő, ha egy embernek kell elvégeznie a másik segítsége nélkül. Nagy hiba, ha ilyenkor nem kérünk segítséget, mert szinte biztos, hogy ebben az állapotban megmaradva csak tovább sérül a család. A teljesség igénye nélkül felsorolnék pár jellegzetes hibát:

- Nincs idő a gyermekekre, és nem kapnak elég figyelmet, pedig az amúgy is feszült helyzetek (nyílt viták) miatt számos negatív érzéssel küszködnek.

- A sok-sok frusztráció a gyermekeken csattan, akik nem értik, hogy miért olyan türelmetlen velük az, akit szeretnek.

- Előfordul, hogy az elkeseredett családtag a gyerekeknek panaszkodik társáról, bizalmasuknak teszi meg őket. A gyerekek megterhelődnek a gondokkal, csalódásokkal és konfliktusok indulnak el bennük. Úgy érzik, hogy valamelyik szülő pártjára kell állniuk. (Olyan esetről is hallottam, amikor nagyobb fiúk megverték saját apjukat, amikor ittas állapotban veszekedett otthon édesanyjukkal.)

Másik probléma, hogy a feleségek kényszerülnek férjek feladatait ellátni (az előzőeken kívül például még több pénz keresése a rosszul működő család túléléséhez, otthoni teendők, ügyintézések, melyek eddig a férj feladatai voltak), és fordítva is igaz ez, férjek is belekényszerülnek női szerepekbe (házimunkák, bevásárlás, gyermeknevelés fokozott felvállalása a munka mellett). Hibát követünk el, ha hagyjuk magunkat belekényszeríteni ezekbe a szerepekbe, mert képtelenek vagyunk egyszerre ennyi feladatot ellátni. Hiba, ha szégyenkezünk, takargatjuk a nyilvánvaló problémát és nem kérünk segítséget a családtagoktól, barátoktól, gyülekezeti tagoktól, az önsegító-, vagy családsegítő szervezetek valamelyikétől.

• Az alkoholbeteggel együtt inni

Ez talán az egyik legszomorúbb formája a megmentő hozzáállásnak. Vannak hozzátartozók, akik ugyancsak isznak, azt remélve, hogy ettől férjük (vagy feleségük, bár ez a magatartás inkább a feleségekre jellemző) kevesebbet fog inni. Ez is hiábavaló áldozat, ráadásul komoly kockázattal is jár.

3. A "Balek" szerep felvétele

Legegyszerűbben kifejezve akkor kényszerülünk ebbe a szerepbe, ha hagyjuk magunkat vezettetni a betegtől, miközben mi magunk is tudjuk, hogy "átverés" történik. Mégsem ülünk le vele megbeszélni a problémát, esetleg együtt keresni a megoldást; nem utasítjuk el kérését, hanem hagyjuk, hogy tovább folytatódjon az életjátszma. Legtipikusabb formája:

• Pénzt adni akkor, amikor tudjuk, hogy alkoholra költi

Gyakran az édesanyák követik el ezt a hibát. Ragaszkodnak gyermekükhöz és sokszor majomszeretettel szeretik őket. Azonosulnak vágyaikkal, gondolataikkal és észre sem veszik, hogy abban szolgálják ki a másikat, ami már a kárára van. Nemrég egy családi csoporton (Al-anon) egy édesanya mesélte el, hogy a fia rendszeresen kér tőle pénzt élelemre, ő pedig ad, mert a fiú valóban olyan sovány, hogy megszánja. Közben nagyon jól tudja, hogy a fia alkoholt fog venni belőle, de nem tud nem adni. Nem ennyire átlátszó módon, de a hozzátartozók is beleesnek ebbe csapdába. Pénzt adnak, hogy megkönnyebbüljenek végre, hogy oldódjon a feszültség, és inkább elfogadják a hazugságot.

• Eltűrni a másiktól a durvaságot, a folyamatos megaláztatásokat

Meddig mehet el egy keresztény ember az áldozatvállalásban? Nem keresztényi dolog-e tűrni és kitartani a másik mellett, még akkor is, ha bántalmaz és megaláz minket? A válasz határozott nem! Az alkoholizmus betegség, és aki úgy akar ezzel együtt élni, hogy nem változtat magatartásán, az lehetetlent kísérel meg. Ez nem segít az alkoholbetegnek sem, mert így nem fog szembesülni a betegsége következményeivel. Ráadásul nem csak ő látja kárát, hanem a család többi tagja is. (Leginkább a gyerekek.) Feléjük is felelősséggel tartozunk és a sérülés veszélye egy agresszív alkoholistával való együttélés esetén nagyon nagy.

• Önvád, a bűnbak szerepének felvállalása

Erről is elgondolkodtatóan ír könyvében Allison Burr:

"...(az alkoholbeteg hozzátartozónk) egyszer azt mondja, hogy túlzunk, hogy össze-vissza beszélünk, hiszen ő mindig tudja hol a határ - és egyébként is, ő nem iszik olyan sokat. A következő pillanatban meg azt állítja, hogy mi vagyunk az oka, amiért ő részegeskedik, mert csak így tudja elviselni, hogy állandóan veszekedünk vele. Lassan elhisszük, hogy minekünk kellene pszichiáterhez fordulnunk, mert mi vagyunk bolondok. És tényleg annak is érezzük magunkat."

Tudatosítani kell, hogy nem családtagjai miatt iszik az alkoholista, hanem azért, mert beteg. Az elhárító mechanizmusaiból fakadó viselkedését nem szabad felvenni. Persze ez egyáltalán nem egyszerű, mert valóban könnyű összezavarodni a különböző szerepek felvétele miatt is. A veszekedések, üldözések, megmentő magatartásformák, a szidalmak és vádak tűrése mind-mind idetartozik, és még hosszan lehetne folytatni a sort.

4. Az "Összekötő" szerep felvétele

Ez a szerep, illetve hibás hozzáállás röviden összegezhető. Mindig beleesünk, ha azt gondoljuk, hogy majd mi kontrolláljuk az alkoholbeteg italfogyasztását és megvesszük, majd odaadjuk neki az általunk még megengedhetőnek tartott italmennyiséget. Nem lehet szabályozni a beteg alkoholfogyasztását, hisz a betegsége része, hogy nem tud kontrollt tartani. Ő sem tudja és a családtagoknak sem fog sikerülni, éppen ezért ez a szerepfelvétel is kerülendő.